Rég múlt idők

A Centrál kávéház egy asztalánál,
hol egykoron Karinthy és Ady ült,
szivar és cigaretta füstje átjár,
egy régi álmom, ma talán teljesül.

Szemeteskosárban kidobott versek.
Bár ma tudnánk írni olyan csodákat!
Írók, költők, mit papírra vetettek,
professzorai poéta világnak.

Azóta feledésbe vesztek régen,
miről alkotott, e csodás nemzedék.
Ha most mind magamhoz gyűjthetném szépen,
mindent mi középszerű felejtenénk.

Elmentek rég e költő óriások.
Mit nem tűrt nyomda? Örökre elveszett.
Ám még maradtak csodás alkotások,
melyek megőrizték e művészetet.

Kávéházak varázsa letűnt végleg.
Poéták, költők, ma már másképp írnak.
Cigaretta és szivar füstje méreg,
a verselők, már egészen mást szívnak.

Ma itt helyét, Babits Mihály sem lelné,
Tóth Árpád is elfordítaná fejét,
Juhász Gyula, tollát végleg letenné.
Itt költő, nem keresné meg kenyerét!

A Centrál kávéház egy asztalánál,
hol egykoron Karinthy és Ady ült,
szivart, cigarettát már nem találnál.
Mi régen volt, az feledésbe merült.

2019.02.19.

(kép: Central Kávéház 1910.)