Nemzeti ünnepen
 
Pár nehéz gondolat markolja a szívem.
Lesznek e poéták, kit megáld az Isten,
nemes gondolattal, kemény, tiszta szívvel?
Írni dicső múltról, igaz, Magyar hittel.
 
Emlékezni tudnak e szabadságvágyra?
Melynek márciusban fellobbant a lángja,
s költőink nemzettel, síkra mertek szállni.
Fog majd emlékezni később rájuk bár-ki?
 
Mi szívem szorítja, az a közömbösség.
Sokaknak nem számít az sem ha a Föld ég,
csak szánalmas bőrük legyen biztonságban.
Nem csak elképzeltem. Két szememmel láttam!
 
Hazaszeretetet, csak mítosznak nézik.
Nincs is arra szükség! Ma sajnos úgy vélik.
Áldozatot hozni, többé nem akarnak.
Sorvad becsülete, rég' büszke Magyarnak.
 
Hol vagytok tanítók, kik az iskolákban,
részesítenétek a szerzett tudásban,
gyermekeinket és minden honfitársunk?
Az összetartozás lenne hitvallásunk.
 
Nemzeti ünnepünk, ma már más mint régen.
Szekrényen megkopott kokárdámat nézem,
még felizzik belül lelkemben egy szikra,
pár lehulló könnycsepp fájón oltja vissza.
 
2020.03.15.
 
(kép: NET-ről)