Így tanítva
 
Ha jól emlékszem, 
van már vagy ötven éve,
elvitt Jó Apám a délvidékre.
A Dráva vadkacsákat sodort,
én csodáltam túlparton,
vadregényes életterüket.
 
Pár évvel később,
az Ipoly mellet sétáltunk,
honnan a Tátrát csodáltuk,
hatalmas csúcsok köszöntek,
szerettem volna odarohanni,
Apám azt mondta nem lehet!
 
Jártunk kelet felé is,
onnan Magyar szó hallik,
szívemben ismerősnek hangzik,
rohantam volna, hallani akartam.
Apám megfogott gyorsan;
ne fájdítsd szívemet!
 
Nem értettem miért?
De most már érzem én is.
Apám tudom, sok helyre elvisz,
hol e Nemzetnek egy a szíve,
egy gyönyörű ország,
hetvenkét vármegye!
 
2016.06.04.
 
(kép a NET-ről)