“… Decretum..Ugros eliminandos esse..”

 

Nem látott a Föld még ekkora hadat.

Vége láthatatlan, gyilkolni vágyó sereg!

Százezernyi Frank, Bajor, Germán támad,

Árpád hős népe, most mi lesz veled?

Ister két partján, mint pusztítni' vágyó sáskahad,

mindent eltipró áradatként, ellenetek úgy halad.

Királyuk Gyermek Lajos az aljas hitszegő,

Kurszánt orvul megölted, semmit ér szavad!

Luitpold őrgróf a fővezér, északról masírozott,

Theotmár érsek a déli partról támogatást adott!

Ister vizében flotta úszott, Sieghardt vezette száz hajó.

Biztosak voltak győzelmükben, többen vannak, ez látható.

 

Árpád vezér, Fehérvárról lovasokat küldött, szerte-szét,

-Jöjjön mind ki hadra fogható, ki szereti, óvja nemzetét!

Lehet sokszoros túlerő, honvédő sereggel nincs aki felér!

Árulásnak szörnyű a jutalma. Megfizetünk mi most mindenért!-

Negyvenezer vitéz nyergeli lovát a pusztán, közelít az est.

Dicső csatában életét áldozni ha kell, hazáért egy se rest.

Huj- huj! Csatakiáltásuktól, ég mint mennydörgés remeg!

Lovak patája szikrát hányva dobban, csatába indul a sereg.

Árpád az élen, nyomában negyvenezer íjnak mestere,

Minden szív egyszerre dobban, három fiával és ővele.

Négy felé válnak, egy részben tízezer vágtató lovas.

Vállukon íj, kezükben kovács alkotta pengeként a vas!

 

Sieghart száz bárkáját, hátán cipelte a vad folyam,

nem tudhatta, figyelik a partról, bizton vesztébe rohan.

Hiába rejtette éj komor sötétje, éles szemektől el.

A parton felizzott, tízezernyi tapló vészjósló szikrája,

izzott az ég, csillagok fényét ezer lángoló nyíl nyomta el.

Tűz hullott az égből, égető felhő szűnni nem akart!

Ropogott az árboc, recsegett a gálya, a mélység várta,

vízből halálsikoly, sok fuldokló érezte, messze még a part.

Nem volt szerencsés az sem, ki végre partot ért,

ott szablya várta, így nem tűz oltotta ki életét!

Maroknyi emberével, tán' Seighart volt ki futhatott,

így elvesztett hajóhadáról, vezérének hírt adhatott.

 

Theotmár érsek, a déli parton, hada vagy harmincötezer,

békésen pihent éji táborában, hisz' magyaroktól, víz választja el.

Árpád vezér, a vén folyamon, éjjel úsztatta át seregét.

Theotmár nem sejthette, nyílzápor teszi pokollá reggelét!

Nem tudhatta, mire képes e harcban edzett, szittya had!

Életére, otthonára törtek? Már tudják, adós az nem marad.

Mire a nap az égre hágott, a földön mást nem láthatott,

tízezer vértől vöröslő germánt, melyek testébe, száz nyíl harapott.

Csak Magyar volt kit lélegezni látott, szemükben nem volt gyűlölet.

Megtették mit megkívánt a nemzet, utódok igazolják majd tettüket!

Harcuknak messze még a vége, északi parton jő a fő sereg!

Nem múlt veszély, karjuk kemény bár fáradt, de félelemtől nem remeg.

 

Átkelt hát újra nagy folyón, e harcban edzett rémisztő sereg,

Liutpold őrgróf, nem nyerhet csatában. Ezt majd saját bőrén érzi meg!

Mint visító gyilkos, Nap sötétítő felhő, nyílzápor rájuk úgy csapott,

hullott a Frank, pusztul bajor és Germán, ellenállni egyik sem tudott.

Egyszer csak megfordult a kocka, maroknyi magyar, ravasz cselt vetett,

menekülést színlelve elviharzott, csalva csapdába zavart sereget.

Felbomlott rendezett sora, győzni, gyilkoló vággyal rohant a Frank,

már késő, kapta oldalról és hátba, bevált a csel, vesztébe rohant!

Úgy érzem, erről ma sem beszélne ha tudna is, a Dévényi-szoros,

bár tudjuk jól, erről szólni, több mint ezer éve, nem ildomos.

A nyugati támadó seregnek, elestek vallási, s világi vezérei,

Pannóniának végleg nekünk maradtak megszentelt, ősi berkei!

 

Makacs volt a dölyfös német, veszteni sehogy sem tudott!

Összeszedte még ki létezett és mozgott, kezükbe fegyvert adott.

Ennsburg felé szaladt a frank, nyomában kegyetlen halál haladt,

Gyermek Lajos még feláldozni küldte, testőreit, s a tartalékokat.

Megállíthatatlan fergetegként zúdult rájuk, Magyarok győztes hada,

király trónját hátrahagyta, keserves tanulsággá vált kilencszázhét nyara.

Lech folyóig üldözték azt, ki életben volt, s még futhatott,

vesztes Lajos, pár emberével, szerencséjére Passauig jutott.

Még sem volt a győzelem teljes, mesélték Árpád sebet kapott,

mint előtte Attila Isten ostora, dicsőséggel Hadak útján vágtatott!

Beszélik végső nyughelyéül, temették Hun király sírjához közel.

Szellemük védte Pannóniát, százharminc évig idegen nem érhette el.

 

2018.02.28.

 

Ister: Duna egykori magnevezése

Kurszán: A Magyarok meghívott, majd legyilkolt követségének vezetője